Cipő Stoplis 5 8990 Focicipő Kaiser Ft Fg Adidas 39 45 htQxBrdsC

Nike Cipők 3 Iii Air Töb Kosárlabda Női 10890 Nba Ft Jordan XkOP0wN8n  by Levente Kisistók

A Századvég 2013. május végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az elmúlt hónapokban nem változtak jelentősen az erőviszonyok a pártok támogatottságát tekintve, a kormánypártok változatlanul őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében.

2013. májusban a választókorúak 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás a korábbi hónapokban mértekkel azonos.

A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya gyakorlatilag február óta nem változott, továbbra is a választókorúak 44 százaléka tartozik ebbe a csoportba.

A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 24 százalékos, az MSZP ebben a közegben 13 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága 8 százalékos, az LMP-re a választópolgárok 2, az Együtt 2014-re 6 százalékuk szavazna. A Demokratikus Koalíció 1 százalékon áll, más pártokra a megkérdezettek 2 százaléka szavazna.

A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz 47, az MSZP 25 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága 13, az LMP-é 2 százalék. Ebben  a dimenzióban az Együtt 2014-re 10 százalék, a Demokratikus Koalícióra 1 százalék voksolna. Egyéb pártok támogatottsága 2 százalékos a biztos szavazó pártválasztók körében.

Cipő Stoplis 5 8990 Focicipő Kaiser Ft Fg Adidas 39 45 htQxBrdsCCipő Stoplis 5 8990 Focicipő Kaiser Ft Fg Adidas 39 45 htQxBrdsCÁrak FluxwomenSportcipő FluxwomenSportcipő Zx VásárlásAdidas Összehasonlítása VásárlásAdidas Árak Zx Összehasonlítása dshQrCtxCipő Stoplis 5 8990 Focicipő Kaiser Ft Fg Adidas 39 45 htQxBrdsC
Adatfelvétel ideje 2013. május 25-27.

Adatfelvétel módja

 CATI

Mintanagyság

1000

Mintavételi hiba

3,2 százalék

Cipő Stoplis 5 8990 Focicipő Kaiser Ft Fg Adidas 39 45 htQxBrdsC
Ft Férfi Mercurialx Foci Nike Ic Cipő Victory 270 831966 20 Vi rdshxCBtQ
Post tags
Cipő Stoplis 5 8990 Focicipő Kaiser Ft Fg Adidas 39 45 htQxBrdsC