Ftwwht Cipők Gum3 Női Adidas Sportcipők Piros Lifestyle Red iXuPZTOk

Nike Flight Férfi Sötétkék 96 Air Zoom Webshop Cipő Fehér 1J5uKc3TlF  by Levente Kisistók

A Századvég 2013. május végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az elmúlt hónapokban nem változtak jelentősen az erőviszonyok a pártok támogatottságát tekintve, a kormánypártok változatlanul őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében.

2013. májusban a választókorúak 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás a korábbi hónapokban mértekkel azonos.

A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya gyakorlatilag február óta nem változott, továbbra is a választókorúak 44 százaléka tartozik ebbe a csoportba.

A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 24 százalékos, az MSZP ebben a közegben 13 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága 8 százalékos, az LMP-re a választópolgárok 2, az Együtt 2014-re 6 százalékuk szavazna. A Demokratikus Koalíció 1 százalékon áll, más pártokra a megkérdezettek 2 százaléka szavazna.

A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz 47, az MSZP 25 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága 13, az LMP-é 2 százalék. Ebben  a dimenzióban az Együtt 2014-re 10 százalék, a Demokratikus Koalícióra 1 százalék voksolna. Egyéb pártok támogatottsága 2 százalékos a biztos szavazó pártválasztók körében.

Ftwwht Cipők Gum3 Női Adidas Sportcipők Piros Lifestyle Red iXuPZTOkFtwwht Cipők Gum3 Női Adidas Sportcipők Piros Lifestyle Red iXuPZTOkNike Női Essential Webáruház Cipő Árak Utcai Zöld Lunarcharge b7gmY6IfvyFtwwht Cipők Gum3 Női Adidas Sportcipők Piros Lifestyle Red iXuPZTOk
Adatfelvétel ideje 2013. május 25-27.

Adatfelvétel módja

 CATI

Mintanagyság

1000

Mintavételi hiba

3,2 százalék

Ftwwht Cipők Gum3 Női Adidas Sportcipők Piros Lifestyle Red iXuPZTOk
Invigor Női Max hu Utcai Cipő1 Air Férfi Jacquard Cipő Nike QrCxBshtd
Post tags
Ftwwht Cipők Gum3 Női Adidas Sportcipők Piros Lifestyle Red iXuPZTOk
Ftwwht Cipők Gum3 Női Adidas Sportcipők Piros Lifestyle Red iXuPZTOk