Cipő Smith Olcsón Stan Baba Adidas Féláron Eladó Originals 8Xn0wZOPNk

With 12 Adidas Black Original White Uk Beckenbauer Allround dCreoxB  by Levente Kisistók

A Századvég 2013. május végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az elmúlt hónapokban nem változtak jelentősen az erőviszonyok a pártok támogatottságát tekintve, a kormánypártok változatlanul őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében.

2013. májusban a választókorúak 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás a korábbi hónapokban mértekkel azonos.

A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya gyakorlatilag február óta nem változott, továbbra is a választókorúak 44 százaléka tartozik ebbe a csoportba.

A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 24 százalékos, az MSZP ebben a közegben 13 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága 8 százalékos, az LMP-re a választópolgárok 2, az Együtt 2014-re 6 százalékuk szavazna. A Demokratikus Koalíció 1 százalékon áll, más pártokra a megkérdezettek 2 százaléka szavazna.

A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz 47, az MSZP 25 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága 13, az LMP-é 2 százalék. Ebben  a dimenzióban az Együtt 2014-re 10 százalék, a Demokratikus Koalícióra 1 százalék voksolna. Egyéb pártok támogatottsága 2 százalékos a biztos szavazó pártválasztók körében.

Cipő Smith Olcsón Stan Baba Adidas Féláron Eladó Originals 8Xn0wZOPNkCipő Smith Olcsón Stan Baba Adidas Féláron Eladó Originals 8Xn0wZOPNkOutlet Füves Store Foci Cipő Pályára 5A3RjL4Cipő Smith Olcsón Stan Baba Adidas Féláron Eladó Originals 8Xn0wZOPNk
Adatfelvétel ideje 2013. május 25-27.

Adatfelvétel módja

 CATI

Mintanagyság

1000

Mintavételi hiba

3,2 százalék

Cipő Smith Olcsón Stan Baba Adidas Féláron Eladó Originals 8Xn0wZOPNk
Ii És 13 Unisex Perfect Súlyemelőerőemelő 41 Power Cipő Adidas OXwNnk80P
Post tags
Cipő Smith Olcsón Stan Baba Adidas Féláron Eladó Originals 8Xn0wZOPNk
Cipő Smith Olcsón Stan Baba Adidas Féláron Eladó Originals 8Xn0wZOPNk